DEÁK VIKTÓRIA – ESKETŐ – szertarásvezető és ceremóniamester
2014 óta hódolok e- csodás hivatásnak, s bár túl a sok századik esküvőmön, ma is ugyanazzal a lelkesedéssel és meghatott izgalommal várom a bevonuló zenék felcsendülését, hisz minden szertartásommal élményt, boldogságot, örök emléket és örömkönnyeket akarok adni mind a párjaimnak, mind a násznépnek egyaránt.
Aki velem tart, annak a szertartása, lehet akár klasszikus, mintha „igazi” lenne, vagy olyan, mint a hollywoodi filmeken…
Lehet romantikus vagy épp vidám, de mindig bensőséges hangulatú és személyes, mert Rólatok és a Ti szerelmetekről szól.
Számomra nincsenek korlátok, nincs lehetetlen helyszín, nincs lehetetlen időpont, sem lehetetlen ötlet… Sőt, boldogan vagyok partner a legkülönlegesebb dolgok megvalósításában is!
Ha szükséges, a szertartás teljes körű hangosítását is tudom vállalni egy technikus kollégával, de akár élőzenei produkciók megvalósításában is örömmel segítek (hárfa, gitár, vonósok…) ami igazán passzol egy kastély kertjébe.
Bízzatok hát a tapasztalatomban és merjetek álmodni, hagyjátok a fantáziátokat szárnyalni!
Keressetek, találkozzunk és varázsoljuk együtt az esküvőtök fénypontjává azt a megismételhetetlen fél órát!
www.szertartas.hu
Az elmúlt 10 évben sokszor dolgoztam együtt ceremóniamesterrel és sokszor nélküle. S amikor nem volt velünk ilyen „karmester”, gyakran kényszerültem arra, hogy egy kicsit kézbe vegyem az események irányítását, mert sajnos mind a szertartás előtti készülődéshez, mind utána a násznép gratulációjához, a közös fotózáshoz elkél a segítő szó, különös tekintettel a nagy létszámú esküvőkön. Így gyakran kérték a segítségemet, hogy maradjak még egy kicsit, ha már úgyis van nálam egy mikrofon és megnyertem a vendégek bizalmát…
Pedig a szertartással korántsem ér véget az esküvő, sőt, csak itt kezdődik igazán az a rész, ami telis-tele van apró, mégis a legnagyobb odafigyelést igénylő részletekkel.
Ha Ti szeretnétek önfeledten megélni életetek egyik legszebb napjának minden pillanatát és azt akarjátok, hogy a vendégeitek is hasonlóképp érezzék magukat, akkor igen is kell egy ember, aki mindenre odafigyel, még arra is, amire senki nem is gondolt volna, mert bármi megtörténhet…
Azonban, ha van valaki, aki higgadtan vigyázza az események alakulását, akkor kellemes hangulatban és zökkenőmentesen valósulhat meg álmaitok esküvője.
Ehhez pedig nem kell más, csak egy Esküvőőr ceremóniamester.
www.eskuvoor.hu
Kiemelt eseményünk:
Esküvői divatbemutató – Szeptember 28-29.
Öttevényi Földváry-kastély
Cím: 9153 Öttevény, Fő út 173.
Kedves Olvasó!
Szeretettel meghívjuk eseményünkre!
Vegyen részt szeptember 28-án vagy 29-én személyesen az év legnagyobb esküvői divatbemutatóján, nézze meg élőben a legújabb ruha kollekciókat, hogy Ön lehessen a legszebb menyasszony vagy legsármosabb vőlegény! Jöjjön el az öttevényi Földváry-kastélyba, ahol a kastély ódon falai között, csodálatos környezetben megtekintheti a hazai és nemzetközi tervezők egyedülálló kollekcióiját.
Naponta 2 alkalommal kezdődik a Show 10:00-kor és 14:00-kor, amikor is minden divatház egymás után mutatja be a legfrissebb kollekcióját sztármodellek segítségével.
Regisztráljon, hogy ingyenesen részt tudjon venni a divatbemutatón!