Sie sehen gerade Szandra Biró Photo

Szandra Biró Foto

Biró Szandra vagyok, fotózással foglalatoskodom azóta, hogy 2015-ben megvásároltam első DSLR
gépemet.
Úgy gondolom, hogy az esküvő az az esemény, ahol a legkülönfélébb, legőszintébb érzéseket lehet
közvetíteni. Nem csoda hát, hogy repestem az örömtől, mikor 2018-ban megérkezett az első
felkérés esküvői fotózásra.
Hatalmas élmény megismerni azokat az embereket, akik a nagy napon körülvesznek. Hálás vagyok
azért, hogy az ifjú párok életéből kapok egy szeletet és visszaadhatom képeken keresztül az ő
történetüket. Az esküvőt megelőző találkozások alkalmával tehát mindig szívesen hallgatom meg
a jegyespár élményeit, sztorijait, elképzeléseit és igényeit, és annak megfelelően közvetítem az
életképeket az emberek felé.
Szeretem a természetet, úgy vélem, a szabadtéri helyszíneken készült fotókon érződik igazán a
természetesség. Szabadban nagy a mozgástér, kellőképpen el lehet lazulni. Hiszem azt is, hogy ha
folyamatos mozgásban vagyunk, sokkal őszintébb fotók születnek, mintha szigorúan beállított
pózokat alkalmaznánk. Fotózások alkalmával általában azt kérem, tegyen mindenki úgy, mintha
nem is lennék jelen.
Jó szívvel és nagy lelkesedéssel fotózom az esküvőket, ha extrém elképzelésekkel keresnek meg,
izgatottan fogok hozzá! Lelkesedésem a nagy napon egész nap kitart, sőt, a teljes utómunka
folyamán izgatottan és mosolyogva nézem végig a galériát és alig várom, hogy átadhassam a kész
anyagot az ifjú házaspárnak.
Az esküvőkre Győrből indulok, de bárhonnan érkezik igény, bárhova is tervezik a fotózást, nyitott
vagyok akár külföldi utazásra is.

Találkozzunk személyesen az esküvőkiállításon az öttevényi kastélyban.


Rólam írták:
„Kedves, megbízható és profi fotóst ismertünk meg Szandra személyében. A nyár leghidegebb
napjára esett az esküvő, a képeiről mégis melegség és hihetetlen jókedv sugárzik vissza. Minden
helyzetből igyekszik kihozni a legjobbat, odafigyel minden vendégre, amit onnan is tudok, hogy
sok vendég az esküvő után is dicsérte nekünk őt. Bátran, őszintén ajánlom Szandrát! Utólag is
köszönjük, hogy megörőkítetted életünk nagy napját!”

Unser Highlight-Event:

Hochzeitsmodenschau - 28-29 September
Schloss Földváry in Öttevény
Titel: 9153 Öttevény, Fő út 173.

Liebe Leser!

Wir laden Sie zu unserer Veranstaltung ein!
Besuchen Sie die größte Hochzeitsmodenschau des Jahres am 28. oder 29. September und sehen Sie sich die neuesten Kleiderkollektionen live an, damit Sie die schönste Braut oder der gewagteste Bräutigam sein können! Kommen Sie zum Schloss Földváry in öttevény, wo Sie einzigartige Kollektionen von nationalen und internationalen Designern in einem wunderschönen Rahmen innerhalb der alten Schlossmauern sehen können.

Die Show beginnt zweimal täglich um 10:00 und 14:00 Uhr, wenn jedes Modehaus abwechselnd seine neueste Kollektion mit Hilfe von Star-Models präsentiert.

Registrieren Sie sich für die kostenlose Teilnahme an der Modenschau!